Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.11.23

Belenőttem

Kép

 

 

…hiszen örök szabály: azt kapom az élettől, ami nekem kijár… 

 
 

             Hogy korán kinyílt fülem a versekre,

            Anyámnak köszönhetem:

            a Nyitnikék-et oly igézőn mondta,

            álomporos, csillagos időkben.

           

            Mielőtt elvesztem volna borgőzös ködökben,

            József Attilára magamtól találtam rá,

            segített felvállalni kamasz lelkem, - a meztelent.

Idegen férfiakban Apámat kerestem,

            kívántam, követeltem, esztelen: 

megtaláltam - nem találtam. 

           

            Kocsmaasztaloknál versekre leltem benne, mámoros éjszakákon,

buzgárként törtek fel Apámból a rímekben kiömlő szavak.

A bátorságot tőle kaptam: vállald fel, mondd ki, mit érzel!

Ím, köszönöm most a tanító verseket,

bár  „alszik a hóban a hegy, a völgy”,

s a föld alatt pihen Anyám

gyógyítón éltető, szelíden békítő  szava.  

 

           Megírtam a „Születésnapomra” versem is,

a vasút sem vonz, már a halál sem ostoba,

naponta olvasok, repkedem, hiszen kezdem

felfedezni, ki rímelő, s ki igazi költő.

A verselés segít szembenéznem, majd elmenekülnöm

a fájdalomtól és az elmúló időtől.

 

Apukám!

 

            Megmaradt nekünk ez a híd,

a rímekben kiömlő szavak feloldozó  mámora.

 Írj! Látod, én is írok.

 Cikázzanak a sorok,

 teljenek meg betűkkel koszlott fehér papírok…